Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.09.15

Vers szavazás

Szavazni a fantasyke30@gmail.com email címre elküldve tud, az író nevével címezve a levelet.

Ha a topicban nem találod a versed, akkor sajnos az nem jutott át a selejtezőn.

Üdv, és sok sikert

Kovács Szandra és Lévai Balázs Algyői könyvtár igazgató, és igazgatóhelyettese.

 

Kedvenc Sziklám
KEDVENC SZIKLÁM
Írta: Poór Edit (3x első helyezet)

Oly gyönyörű vagy nekem,
Kedvenc sziklám.
Méltón állsz a hegy ormán.
Nem sokára megyek hozzád,
S te szikla hűséggel vársz reám.
Elpihenve foteledben,
Csodálhatom szépségedet.
Megható csendben,
Meséled történeted.
Évek során nem változol,
Körülötted szép táj honol.
Rajtad élő dús mohákról,
Szeretettel gondoskodol.
Kékes törzsű fák árnyéka,
Szolgál neked hűsítőül.
Lélegzeted nyugodt, tiszta,
Békés tőle a levegő áramlata.
Itt minden szív nyugalmat talál,
Elhozod nekik a lelkük szavát!
Hideg tűz
Tullner Flóra (1x első helyezet, 3x 3 helyezet)
Vártalak és vártál
Tárt karokkal álltál
én meg időt feledve szaladtam
hogy karom pihenjen nyakadban.
Szívünk ritmusra dobbant
Lelkem lelkedbe olvadt
s most?
Most mintha semmi sem lenne
Ami benned boldoggá tenne
Hiányzik a szerelem, ami lüktet
Szív-kertembe rózsákat ültet
Szeretlek, de mégsem tudlak szeretni
Vagy veled őszintén együtt nevetni
Mint régen...
Mikor rád néztem tükörképem láttam
Benne volt egy érzelem a táncban
Szemedben az én szemem csillant
Most pedig rám egy idegen pillant
Mint ahogy bűvész kutat a kalapban
Hadd találjam meg magam magadban.

 

Engedve a pillanatnak
Gyimesi István (6x 2 helyezet, 5x 3 helyezet)



Kétségekkel teli, halk pillanat,
amikor már szeretni félek
kizáródnak a vágyak és remények!
Te mégis közelebb lépsz...
S bennem rebben a lélek!

Bűvös láng lobban a csendben
bekerit, vonz, melegit,
fényörvényként elnyel
érintesz....s engedek.
Túl időn és téren
valami ősi szenvedéllyel
csókolunk.
S a pillanat varázsának
fogságában
Te és Én
eggyek vagyunk!

 

Mért bántjuk egymást
Meggyesi Áron (7x első helyezet, 3x 2 helyezet)

Mért bántjuk egymást? Hisz annyira szeretlek!
Lehoznék néked minden csillagot!
Nélküled üres, és sivár minden este
nélküled én már levegőt sem kapok!

Mért bántjuk egymást? Hisz oly rövid az élet!
Addig szeressünk ameddig lehet!
Hisz ki tudja még hogy mit hoz a holnap,
meddig őrizhetem a lépteidet?

Meddig láthatom a bimbódzó rózsát
ahogyan épp a szirmát bontja szét?
Meddig láthatom a felkelő nap fényét
hisz az ablakomba nem süt be a fény.

Szeresük egymást, hisz oly rövid az élet!
S addig szép amíg együtt lehetünk,
hidd el: a szívünk is csak addig sugárzik
amíg önzetlenül, tisztán szeretünk!

 

Balszerencse
Szabadi Ferenc (4x 3 helyezet)
Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.

 

 

Balatonalmádi, nyirok
Szűcs János (2x 2 második helyezet)
Télikertben
mellettem kiterített vadkan bőre
karma matt tompa már nem éles
levedlett szőrcsomók szanaszéjjel
testéből elillant a kilőtt lélek
így múlik el a világ dicsősége
itt fekszik szánalmasan
kiterítve száraz bőrrel szelíden
tovább már dúvadként sem vadul
kiszolgáltatott prédává lapult
fekszik haszontalan porfogóként
nyiroktalanul

de kint a hajnali nyirok az úr
pókhálókon gyöngysort mintáz
faágakra aggat árnyakat színeket
szemfényvesztő nyár végi intarziát

rejtve van a lopakodó
ősz a haragos zöldben
tölgyfák vigyázzák a határt félkörben
ásító szájként nyílik a búzavirágszirom
s mindent ural a nyirok a nyirok a nyirok

levélálca mögé bújt madarak hangszála
kettémetszve torkukban megalvadt az ének
kerítésoszlopon kereszt
és csurgatott vér festéke
előtte kőtojás benne kőmagzat szorong
csőrével héjat nem repeszt
abortált bezápult élete

a fának támasztott fakó székben
nedves nyitott Ikerkönyv rajta bagoly
helyett mintha maga az ördög volna
fekete kóbor macska ül
alig mozog benne
a teremtőtől kölcsönzött lélek
fázik vedlik csapzott éhes
szőrén az erdő nyála csillog
hidegen a nyirok a nyirok a nyirok

és mint fúvócsőből
kilőtt mérgezett nyílvessző
átfut rajtam egy végzetes gondolat
mi lesz ha nem jön el értem a holnap
ha a halál az életből kilakoltat
s a kuvik torkában megalvadt ének
felenged és kioldódik bennem a méreg
nyálkás hűvös nyirok vesz majd körbe
s mint kőmagzatot kőtojása őriz
feltámadásig feltörhetetlen börtönében
a küszöbön az ördög
kóbor macskája lesz a porkoláb
csörgeti majd kulcscsomóját
börtönfolyosómon cellámtól cellámig
dorombolva botorkál púposan sántán
mímelve kenyéradógazdáját a sátánt
a keresztre vér festéke fröccsen majd
a zaj elmenekül csöndben is csönd lesz
csak a porlepedő ropog majd alattam
finom por lesz rajtam majdan a paplan
s miután kiürül belőlem a nyirok
olyan leszek mint ez a vadkan
fekszem haszontalan porfogóként
pókhálóktól körülvéve nyiroktalanul
kiterített száraz bőrrel
mint akit nem a halál
mint akit az élet ölt meg

 

 

Különcök
Blanc Amor (4x 2 helyezet)
Lásd mit más nem láthat,
tárd ki szíved a világnak.
Öleld szorosan magadhoz,
ne maradj le semmilyen pillanatról.

Tárd ki szíved és nézz körül,
lásd mit más nem láthat a vak sötétből.
Fényed mindent megvilágít,
mit a világ adhat, azt nem láthatja bárki.

Szeresd az életet,
mert meghalni egyszerű,
mert nem tudhatod,
hogy mikor jön el a végső derű.

Nincs más hátra,
csak mutasd meg hogy különc vagy,
mert meghalni bárki tud,
de igazan élni, csak a különcök tudnak.
 

 

                                                                   

ÚJ ÍRÓK

Szombati Tibor

Negyvenkilenc éves

Születésnapomon

Negyvenkilenc éves,
Ó, az mindjárt ötven.
De régen is volt már,
Hogy világra jöttem.

Eltűnt egy esztendő,
Mire észrevettem.
Május negyedikén
Megint megszülettem.

Nem lesz soha nagy nap.
Legalábbis kétlem.
Esetleg halálom
Kérdőn - minek éltem?

Anyukám, Mamikám
Óvó kezük védett.
Jóra okítottak,
Biztattak, reméltek.

Töpörödött idő
Ráncainkba mélyedt.
Miközben kint ifjan
Peregnek az évek.

Én mindent köszönök,
Szülők és tanárok!
Még egyszer e földön
Semmit sem kívánok.

Tanultam, gyalultam
Ahhoz, hogy megéljek.
Kevés fát bántottam,
Kicsi volt az érdek.

Ceruzával írok,
Tintát már nem érek.
Radírozok inkább,
Mint cenzúrát kérjek.

Na, akkor ballagok.
Túl fehér volt a lap.
Bocsánatot kérek
Összepiszkoltalak!

Darabosan iszom
Levét a létemnek.
Édes és Nagyanyám,
Örökké szeretlek!

 

 

 

Kránitz Laura

Őszi levélcseppek...

szemembe tükröződtek
az ősz könnyei,
sokszínű levélen
láttam sírni az esőt,
hullott apró cseppje,
elszíneződött erezete,
az elmúlás lépkedett
ágról levélre,
majd megállt,
mert felkapta
egy szellő
reménye

 

 

Engler Attila

Nekem Téged

Te ott álmodban,
én már ébren szeretlek,
védtelen alakodban
ismét éjbe képzellek,
leplezetlen nézhetem,
hogy miért kívánlak,
de még benned alszik,
amiért igazán akarlak.
A párnába merülő kezed
rózsaszínét halmozza
az érkező reggel,
szemem percei elé
mozdulatlan ujjaiddal
érzékiséget teszel.
Vékony csuklódon
apró patak lüktetése
benned enged feléd.
Karod, vállad, nyakad
megágyazott felszínén át
arcodig kallódom,
szuszogó nyugalmad
magamra hangolva hallgatom.
Homlokod tincséről
arcodra cseppen
a friss napsugár,
melletted csendem
feléd ébreszt már,
mert ajkadra képzelem hangod,
ha majd szemed
jó reggelt szavadra nyitod.
Veled teszem magamévá
az elillanó percet,
amíg az álom ismét
odaad nekem téged.

 
 

 

 

Balog Bercel

Zérus

Ma valahogy
elegem lett
mindenből, az a kevés
remény is csak úgy lehullott szemhéjamról.

Ma valami más,
ma valamit
másképp gondolok,
mint például tegnap,
és majd máshogy vélekedek ezek szerint a holnapról.

Ma valahogy nincs
kedvem semmihez,
csak éberen
bámulni a semmibe, álmodozni a szépről.

Látni vitorlást szelet bontani,
vagy egy hatalmas
hegyet létrejönni, ott
lenni valahol, amit eddig
nem láthattál, csak képről.

Ma valami más, de tényleg úgy érzem, remény nincs, de álom igen!

Csicsergő madarak dala
vagy a hangyák cipekedése,
egyszerre mozdul az
agyban minden ideg.

Tébollyal az arcomon mosolygok a Napba közben.

Talán ilyen gyönyörűnek
még nem láttam
az égő gömböt a
homlokom verejtékben
és tűzben.

Fentről csak néznek ránk, milyen szép itt lent.

Érdekes, hogy amikor
nem csinálok semmit sem, akkor csinálok mindent.

 

 

 

Deák Éva

Csillaghullás

Ma egy csillag lehullott örökre.
A perc megnémult, az idő megállt.
Ma egy fuvallat, mely megérintett,
és tudtam, már nincs új találkozás.
Búcsú nélkül mentél el, és vitted
magaddal szíved fájdalmát, csendjét.
Ez a reggel hamut szórt a nyugalom vizére,
hol az irgalom tajtékban hever,
s a bűnbocsánat egy szál virága
feloldja az űrt, mely idővel eggyé válik.
A szó jéggé dermed, a szív sajog,
csak egy "hullócsillag" világlik ki
a sok közül, melynek fénye vezet,
s beragyogja az égboltot szeretete.

 

 

J. D. József

Skizofrénia

Hogy ki vagyok én?
Talán csak egy skizofrén.
Nem tudom tökéletesen,
ám két lélek lakik testemben.

Az egyik eleme a tűz, mindig vad
és heves, neki gátat semmi nem szab:
ő az, ki bizonyítja mindegyre,
hogy képes lehetek a lehetetlenre.

A másik, akár egy tó maga:
békés, nyugodalmas s tükörsima
felszínét nem hágják hullámok,
olyan, akár a kezesbárányok.

Igen, tudom, hogy léteznek,
és hogy egymástól külön lélegeznek,
de amikor tisztán az egyikük irányít,
akkor feledem annak ikertestvérit.

Hogy most ki vagyok?
Kettejük közt lavírozok,
amíg egyikük el nem foglalja
testemet, hogy érzékeimet ő irányítsa,

és engem, mint a józanság bálványa,
száműzzön a nihil homályába.
Hogy mindezek után ki vagyok én?
Nem tudom... talán csak egy skizofrén.

 

 

 

 

 

Kóródi László

Első napok az iskolában

Iskolába engedtek el a szüleim,
itt új szavakat hallanak a füleim!
Tíz órára megéhezek, mint a sáska,
nehéz az én vállaimnak még a táska!

Otthon hagytam bizony régi szokásaim,
itt aranyosak az én osztálytársaim!
Jókat játszunk majd naponta a suliban,
ha felnövünk, együtt megyünk buliba!

De addig mi még nagyon sokat tanulunk,
mert kicsik vagyunk, és még írni sem tudunk!
Megtanuljuk az ABC-t, a betűket,
és leírjuk majd másoknak a nevüket!

Első helyre írom nevét valakinek,
na, most találjátok ki, hogy vajon kinek?!
Nem lehet az bizony akárki, nem lehet!
Csak tanító néni, aki minket tanít és szeret!

 

 

 

 

Beszterczy Koppány

Esik

Napok óta csak zuhog.
Szakadatlanul csendes,
Vészjósló eső,

Olyan, amivel nincs semmi baj,
Amíg a nyári hőség közben szolgál frissítőként,
De amint elér egy bizonyos határt,
Tűrhetetlenné válik.
Az embernek esernyőre és esőkabátra kell beruháznia,
Hiába van meleg.
A ritka pillanatok egyikében,
Mikor kitisztul az idő, és
Kimész egy cseppet,
Akkor is a tócsákat kell kerülgetni,
Mikorra hazaérnél, vizesebb leszel, mint mikor esett.
Mert mikor esik, bennmaradsz.
Utálom, ha esik.

Ezeket a mondatokat mondtam
A tengerparton
A csodálkozva néző barátomnak.

Pár pillanattal később eleredt az eső.

 

 

 

 

Takács László

Lélekvászon

Lelked fehér vásznára festenék
zöld mezőt nagy, tűzpiros virággal,
nádirigót fénylő, arany szalmaszállal.
Kék, tekergő folyót csodaszép halakkal,
és teleírnám vásznad szerelmes szavakkal.
Sárgán fénylő utat végtelen reménnyel,
hogy ott vársz valahol csillogó szemekkel.
Festenék egy házat, benne kis szobával,
ablak alatt csendes, kis szerelmes ággyal.
Tüzes paripát, ki nagy örömmel táncol,
a selymes mező ölén dús sörénye lángol.
És ha egyszer majd fogytán lesz a festék,
további színeket szívemből merítnék`,
mert tele van az mindenféle széppel,
dallamos zenével, színes szerelemmel.

 

 

 

 

Horváth István (HI)

Egy levél, mely nem nékem íratott

Téli sötét éjszakán dobszó, csatakürt.
Hideg szél fúj az ablakon át,
Félelem, kétségbeesés lesz rajtam úrrá.
Dühöngve érkezik a halálmadár,
Mely döglött tetemeken lakmározott.
Nyomorultak, betegek szemeit kivájta
Dögvészt hozva a hideg, Téli éjszakába.

Számomra mégis nagyobb kínt okoz...
Egy Levéllel, mit csőrében hoz a fekete halál.
Tépnél a húsomba, marnál belém, te dög! Te galád!
Csak üzeneted ne hoztad volna ily Téli éjszakán.
A csillagok nem ragyognak, szomorúan néznek le rám.
Ez az írás nem nekem szól...
Jobb volna nem is tudnom róla talán?!

Más ezer s ezer forró csókján csüngnél kajánul, vadul!
Gyönyörű szemeidben láttára csillogó fény gyúl,
S kíváncsian figyeled szavait, ha feléd irányul.
Piruló orcád számára ragyog szüntelen.
Feledhetetlen mosolyod, mi olykor álmaimban felragyog,
Miközben a boldogság lágy bölcsőjében fekszel keblemen,
Csak néki adatik! Számára ezek nem puszta képzetek.

Pislogó gyertyaláng, egy reménysugár,
Mi ég a reménytelenség sötétjében.
Kialuszni látszik, de tovább dacol.
Egy üzenet érkezik a széllel... a lángba röpül...
A reménysugár, melynek melege simogatta lelkemet
Pusztító tűzzé, lángcsóvává válik hirtelen.
Terjed, mint az erdőtűz át egész szívemen...

A gyilkos lángok martalékává válik minden s mindenki.
Utána nem marad más, csak por, hamu és Halál.
Ily érzelmet vált ki bennem
Egy Levél, mely nem nékem íratott.